A Közép-Európa Kutatóintézet első nyilvános tudományos rendezvényét Hatos Pál, az intézet igazgatója és Koltay András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora nyitotta meg a Ludovika Campus Széchenyi dísztermében. Beszédeikben a Közép-Európával kapcsolatos hazai kutatások szükségességét és a közép-európai nézőpont fontosságát hangsúlyozták – jelezve az új intézet előtt álló kihívásokat is.
A köszöntés és a bevezető után Andrzej Nowak lengyel történész és publicista, Kiss Gy. Csaba irodalom- és művelődéstörténész, végül intézetünk munkatársa, Mitrovits Miklós történész és polonista előadásai következtek. Mindhárman Közép-Európa közös történelmi tapasztalataira helyezték a hangsúlyt, amelyek egyfajta sorsközösségbe kovácsolták a térség nemzeteit. A régió és a lengyel történelem meghatározó eseményein keresztül érzékeltették a nyugat- és közép-európai nemzetek közötti viszony alakulását, rámutatva az eltérő fejlődési utakból fakadó különbségekre (beleértve azok morális vetületeit is) és a kommunikációs nehézségekre. Az előadások egyik központi gondolata volt az is, hogy régiónk és Nyugat-Európa viszonyát kritikusan, a centrum–periféria logikában is meg kell vizsgálnunk.
Andrzej Nowak
Nowak professzor a kereszténység ezer éve történt felvételét és az Európai Unióhoz való csatlakozásból következő posztnacionalista gondolkodást egyaránt traumatikus társadalmi élményként, és a Közép-Európa és Nyugat-Európa viszonyát jellemző ellentmondásként írta le. Előadásának az 14. századi közép-európai aranykorral kapcsolatos részében a krakkói professzor azon az alapon bírálta Szűcs Jenő európai régiókra vonatkozó modelljét, hogy az elmaradottság kapcsán Szűcs túl nagy súlyt fektet a mi régiónkon belüli döntésekre és ezek társadalomtörténeti hátterére a rendszerszintű strukturális tényezőkhöz képest. Nowak kiemelte azt is, hogy jelenleg az energiapolitika jelenti az egyik legélesebb törést Közép- és Nyugat-Európa között. Érvelése szerint a kibocsátás csökkentését célzó vállalásokat a Nyugat saját gazdasági fölényének biztosítása érdekében kényszerítené Közép-Európára. Zárásként arra figyelmeztetett, hogy Közép-Európa országainak tudatosan kell döntenie az amerikai orientáció, a regionálisan koordinált és önálló fellépés, valamint a kínai–orosz tengelyhez fűződő viszonyról. Vagyis hogy Közép-Európának választania kell ezek közül az alternatívák közül, miközben Európát sem szabad megosztani.
Kiss Gy. Csaba
A nemrég Krakkó városának díjával kitüntetett Kiss Gy. Csaba az antinacionalizmusra és a holokauszt emlékezetére alapozó nyugati emlékezetpolitikát vetette össze a nemzetközpontú, a nemzetépítésre és a függetlenségi törekvésekre orientált közép-európai gondolkodással, számos példát felhozva arra, hogy ez utóbbi kiszorul az európainak tekintett emlékezetpolitikai kánonból. Hangsúlyozta továbbá, hogy a régió nemzeteinek egymás jobb megismerésére is törekedniük kellene – ezt azzal a példával szemléltette, hogy a magyar olvasóközönség számára alig ismertek a nagy horvát író, Miroslav Krleža művei, akinek pedig a közeli Ludovika téren szobrot is állítottak. Ugyanakkor a megismerés már csak azért sem könnyű feladat, mert Közép-Európában az emlékezet helyein gyakran kifejezetten ellentétes nemzeti emlékezetek osztoznak – a megoldást talán az emlékezet helyeinek közös összegyűjtése és értelmezése jelenthetné.
Mitrovits Miklós
Mitrovits Miklós azt hangsúlyozta, hogy az, amiről a két professzor beszélt, lényegében a világrendszer gondolata, amelyet a nagyhatalmi politika nem felülír, hanem megerősít. Ezt számos példával támasztotta alá – Lengyelország felosztásától a hidegháború végéig. Mitrovits érvelése szerint az állami függetlenség hiánya erősítette a „path dependency” jelenségét: hogy Közép-Európa a centrumhoz képest évszázadokon át periféria, vagyis alulfejlett maradt.