Az NKE EJKK Közép-Európa Kutatóintézete „Közép-európai kora esték” című rendezvénysorozatának első eseményére október 7-én került sor, Teleki Pál és Bajcsy-Zsilinszky Endre Közép-Európája címmel. A beszélgetést Hatos Pál történész, a Közép-Európa Kutatóintézet igazgatója moderálta, vendégei pedig Ablonczy Balázs történész, a BTK TTI főmunkatársa, a Trianon 100 MTA-Lendület Kutatócsoport vezetője és az ELTE oktatója, a két világháború közötti korszak szakértője, valamint Bartha Ákos történész, a BTK TTI munkatársa, a népi mozgalom és a második világháborús antifasiszta ellenállás kutatója voltak.
Hatos Pál a beszélgetést a két szakértő monográfiáinak rövid bemutatásával kezdte, méltatva Ablonczy Teleki Pálról szóló, először 2005-ben kiadott életrajzát és Bartha 2019-ben napvilágot látott, Bajcsy-Zsilinszky Endréről szóló kötetét. Hatos első, a szerzők és „hőseik” viszonyát firtató kérdésére hasonló választ adott mindkét életrajzíró: miközben felidézték, hogy mi motiválta a témaválasztásukat, kiemelték, hogy számos, a vizsgált személyeket övező mítosszal kellett megküzdeniük, és saját maguk számára is csak fokozatosan „tisztult” a kép. Telekit és Bajcsy-Zsilinszkyt szerintük egyaránt jellemezték „rögeszmés gondolatok” és illúziók, egyfajta küldetéstudat, valamint a különböző szerepeik (politikus, tudós, értelmiségi) közötti konfliktusok. A beszélgetés során az is kiderült, hogy mindketten két korszak határán éltek – egy „hagyományosabb”, még jócskán a 19. században gyökerező világban szocializálódva kellett tájékozódniuk a rohamosan változó 20. században –, ami részben magyarázza is kudarcukat. Tragédiájuk – Teleki öngyilkossága és Bajcsy-Zsilinszky kivégzése – ugyanakkor nem csak sikertelenségükről, hanem elhivatottságukról és személyes bátorságukról is tanúskodik (különösen az utóbbi esetében: Bajcsy-Zsilinszky Endre kultuszának fontos eleme lett németellenessége és az újvidéki vérengzések elítélése).
A két politikus külpolitikai orientációjára és elképzeléseire – illetve ezek változására – vonatkozó kérdésre szintén komplex válaszok érkeztek: a kezdetben inkább franciabarát Teleki Pál a revízió reményében sodródott a Harmadik Birodalom egyre szorosabb szövetségébe, Bajcsy-Zsilinszky Endre pedig a német orientációt a húszas évek második felétől egy Varsó–Budapest–Belgrád–Róma „vertikális tengelyre” cserélte le. Noha a térséghez fűződő viszonyulásukban közös volt a Jugoszláviához való közeledés gondolata, Bajcsy-Zsilinszky Lengyelország iránti lelkes rokonszenvét Teleki nem osztotta.
Ablonczy leszögezte, hogy Teleki Pálnak nem igazán volt „Közép-Európa-koncepciója”: ő a Nyugatra tekintett, Európában – és elsősorban a revízióban – gondolkodott, és a „magyar ügyet” is egyetemes ügyként kezelte. A revízió fontosságát ugyan Bartha is kiemelte Bajcsy-Zsilinszky kapcsán, de hozzátette, hogy a politikus később – felismerve a német és a szovjet expanzió fenyegetését – eljutott egyfajta „kényszerű” közép-európai összefogásig. A szomszédos nemzetekhez való viszonyulásuk azonban megmaradt a történelmi Magyarországhoz és a Szent István-i állameszméhez való ragaszkodás keretein belül, igaz, Bajcsy-Zsilinszky komoly autonómiákban is gondolkodott a nemzetiségek számára. A többi közép-európai politikussal ugyanakkor nem folytattak igazi párbeszédet, és eszméiket vagy elképzeléseiket is csak elvétve és felületesen ismerték. A három történész beszélgetése újra megerősítette, hogy a „Közép-Európa-gondolat” ugyan erősen jelen volt a magyar politikai gondokoldásban, ám inkább a „disszidensek”, a hatalmon kívüliek eszméjének számított, mintsem a hatalmon lévőké.
(Szilágyi Dénes felvétele)