A Közép-európai koraesték második beszélgetésén kiderült, hogy bár Az elsodort falu mellett számos gyenge, didaktikus regény és novella tartozik Szabó Dezső irodalmi munkásságába, az 1920-as években elismert író volt, akinek ismertsége és közéleti súlya Kosztolányiéhoz és Herczeg Ferencéhez hasonlítható. Papp István számára – a magyar népi mozgalom kutatójaként – Szabó életműve intellektuális szemszögből azért vált fontossá, mert gondolkodásának egyes alapelemei a népi mozgalom indulását ösztönözték. Érdekes módon ez a hatás és recepció korábban jelentkezett a trianoni határokon kívül, mint Magyarországon. Másrészt, Papp olvasatában Szabó Dezső jelentőségét az adja, hogy az 1918-ban előállt, s máig érvényes magyarországi politikai kérdésekre kínált egy olyan markáns válasz-csomagot, amely fontos pólussá vált a magyar közgondolkodásban. Ez a csomag nemcsak az idegen- és elitellenességet tartalmazta, de republikánus meggyőződést is, továbbá azt, hogy a paraszti népességet becsatornázni képes, folyamatos társadalmi mobilitás nélkül nem működhet jól a magyar állam.
Kérdésre válaszolva Papp azt is kifejtette, hogy a Közép-Európa Kutatóintézet által vizsgált eszmetörténeti kérdések szempontjából Szabó Dezső jelentősége abban is megragadható, hogy – a többségtől eltérően – gondolkodásában a belpolitikai keretek nem határozták meg a külpolitikai elképzeléseket és célokat. Sőt, esetében a geopolitikából táplálkozott az a németellenesség, amely aztán a hazai német kisebbség elleni gátlástalan kirohanásokban is folytatódott. Szabó Dezső szókészletében nem szerepel ugyan Közép-Európa, de gyakran foglalkozott a Németország és Oroszország birodalmi törekvései közé szorult térséggel, amelyet Kelet-Európának nevezett. Ez a régió számára az aggodalmak terepe volt, s a revízióra irányuló németbarát propagandát alapvetően elhibázottnak tartotta. Noha a kelet-európai államok összefogását hirdette, elutasította a különböző konföderációs elképzeléseket, s kizárólag magyar nemzetállamban volt hajlandó gondolkodni. A határok és a magyar kisebbségek kapcsán beszédesek Benedek Elekról és Tamási Áronról írott kritikái. Ezek alapján abban hitt, hogy egyetlen magyar kultúra létezik, amelynek keretében minden teljesítményt ugyanolyan mércével kell mérni, és el kell tekinteni a politikai határoktól. Már az 1930-as évek elején úgy látta: elérkezett az idő, hogy ezen szemlélet jegyében minősítse gyengének Benedek és Tamási teljesítményét. Papp István arra is felhívta a figyelmet, hogy Szabó Dezső nyelvérzéke kreatívan hatott írásainak egyébként nehézkes nyelvezetére: a dagályosság mellett nyelvi leleményeiről, elsősorban merész állat-metaforákról ismerhető fel.
Papp István válaszaiból kitűnt, hogy Szabó Dezső idegenellenességén, antiszemitizmusán s a megfogalmazások durvaságán nehéz túltennie magát egy 21. századi történésznek. Szabó és az általa képviselt gondolatkör mégis jóval sokrétűbb annál, hogy egyszerűen a Holocaust szálláscsinálójának tekinthetnénk.