A Trianon-trauma máig nem feldolgozott

Trianon 100. évfordulója alkalmából szervezett kerekasztal-beszélgetést a Mandiner és a Millenáris. Három történész vállalkozott arra, hogy átbeszélje azt a traumát, amit a békediktátum aláírása okozott a magyar nemzetnek. A beszélgetés résztvevői Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, Szakály Sándor, a Veritas Intézet főigazgatója és Hatos Pál, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont Közép-Európa Intézetének alapítója voltak.

Amíg Magyarország gyászol, a szomszédos országok ünnepelnek. Megfogalmazódik tehát a kérdés, hogy egy ilyen lélektani közegben, mi lehet a méltó ünneplése június 4.-ének.

„A tolvaj nem szereti visszaadni a rabolt holmit, és úgy tartja azt, mintha mindig az övé lett volna” – fogalmazott Szakály Sándor. A történész szerint a megemlékezés mindannyiunknak joga, így az utódállamok részéről az volna a helyes magatartás, hogyha ezt hagynák az elcsatolt területek magyar közösségeinek. „Sajátos helyzet van, hiszen Romániát leszámítva az utódállamok már nem ugyanúgy néznek ki, mint annak idején.” Hiszen azóta még kisebb darabokra estek szét. Szakály Sándor kiemelte, semmi realitása nincs jelenleg, hogy harckocsikkal bevonulva területeket szerezzünk vissza, így az utódállamok jogai és bizonyos identitása nem sérülne, a bonyodalmat inkább az okozza, hogy valahol történelmet kell teremteni.

Schmidt Mária egyetértett, hogy minden közösségnek joga van úgy emlékezni, ahogy szeretne. „Az, hogy ez a mi számunkra tragédia volt, nem vitatott kérdés, de ez nem jelenti azt, hogy azok, akik jól jártak a mi kárunkkal, ugyanígy gondolkodjanak erről. Ezt nem szabad elvárni tőlük. És nekik sem szabad elvárniuk tőlünk, hogy az ő szemükkel lássuk ezt az egészet” – emelte ki a Terror Háza igazgatója, majd hozzátette: ő személy szerint inkább azokat érzi felelősnek, akik a diktátumot megalkották, azt a nagyhatalmi felelőtlenséget, azt a bűnös magatartást, ahogyan az egész versailles-i békerendszert megkomponálták; nem pedig azokat, akik ebből profitáltak, hiszen ők csak a dolgukat tették. Schmidt szerint a kultúrrasszizmus játszotta az egyik legfontosabb szerepet abban, hogy akkor így alakultak a dolgok, amely szerinte máig nem változott. „Akkor sem tartottak egyenrangúnak minek, és most sem tartanak, úgy vélik, nekik civilizációs küldetésük van, és ennek a célnak az elérése érdekében bármit megtehetnek, oda húzhatják a határokat, ahova akarják.”

Hatos Pál szerint nem az utódállamok népeinek közvéleményére kell haragudnunk, hiszen nem gyilkosokról van szó. Abban egyetértett Schmidt Máriával, hogy a békerendszer hibás volt, és nem váltotta be azt a reményt, melyet a megalkotói hozzá fűztek. „Kiderült, hogy azok csinálták, akik már leszállóágban voltak. A franciák és az angolok. Az ugye ismeretes, hogy az amerikaiak kivonultak, nem írták alá. Egyetértek azzal, hogy valóban kultúrrasszizmus volt” – mondta Hatos Pál, aki szerint egy olyan Közép-Európa megteremtése volt a cél, amely megakadályozza Németország helyreállítását, és egyfajta biztonsági övezetet képez majd a bolsevista Oroszországgal szemben. „Egyik számítás sem jött be. Aztán ott volt még az önrendelkezés elve, amelynek nevében megsemmisítettek liberális, soknemzetiségű, multikulturális birodalmakat, és helyette létrehoztak kis országokat” – magyarázta a történész.

Ádám Rebeka Nóra beszámolója a mandiner.hu-n olvasható.