Hatos Pál a tudas.hu portálnak adott interjújában a a Keleti-Kárpátokban, illetve keletebbre letelepedett csángókra vonatkozó humán- és társadalomtudományos ismereteket foglalta össze. A moldvai római katolikus közösség ugyan ma több mint százezer főből áll, de az asszimiláció miatt már csak néhány tízezer fő tud, vagy legalább ért magyarul közülük.
Az interjúban előkerül az is, hogy maga az elnevezés egyáltalán nem magától értetődő, nem egyszerűen kivándoroltakról van szó. Ahogy a történész összefoglalta: "A gyimesi csángók felcsíki székelyek, ők a Gyimesek rideg völgyeit -, amelyek túl vannak a Kárpátok vízválasztóin, de innét a történelmi Erdély keleti határain -, csak a 18. század utolsó harmadától népesítették be. Péntek [János] nyelvész professzor szerint a moldvai székelyek azt találhatták feltűnőnek a másik - mezőségi - magyar csoport beszédmódjában, és azért csúfolták csángónak, mert leggyakoribb szavukat – tőlük és más magyar csoportoktól eltérően – nem ’csinál’, hanem ’csán’ alakban használták."
"Ma azonban, különösen Magyarországon ez az eredetileg pejoratív jelentés eltűnt, s átadta helyét egyfajta különlegességet sugalló, értéktartalommal telített szemantikának. A csángók ebben az értelemben a magyarság segítségére, támogatására különösen rászoruló népességet jelölnek."
A teljes interjú itt olvasható.