Az elnökválasztás január végi második fordulója után Petr Pavel vagy Andrej Babiš foglalja el a cseh köztársasági elnökök irodáit az egykor a cseh királyok és több német-római császár székhelyeként is szolgáló prágai várban. A második mandátuma végével távozó Miloš Zeman utáni új államfő az önálló Csehország negyedik köztársasági elnöke lesz, izgalmasabbnál izgalmasabb személyiségek – a rendszerváltó Václav Havel, majd Václav Klaus, illetve a szociáldemokrata Zeman – utódaként. A sor azonban még érdekesebb, ha az egykori Csehszlovákia mind a kilenc elnökét is az elődei közé számítjuk.
1918 őszén, az Osztrák–Magyar Monarchia összeomlása után a birodalom északi, legfejlettebb területeiből – a cseh korona országaiból (Csehország, Morvaország, Szilézia) –, illetve a történelmi Magyarország főleg szlovákok lakta régióiból egy vadonatúj köztársaság jött létre Csehszlovákia néven. Noha a háború alatt a Monarchia ellen odahaza és az antant országaiban, valamint szövetségeseiknél egyaránt szervezkedő cseh és szlovák politikusok elképzeléseiben még az is felmerült, hogy a központi hatalmak veresége után az orosz cár kerülne a csehek és szlovákok államának élére – ezt főképp a pánszlávizmus híveként is ismert Karel Kramář szorgalmazta –, végül a köztársasági államforma támogatói kerültek túlsúlyba. A monarchia demokratikus köztársasággal való felváltása egyszerre szimbolizálta a múlttal való szakítást és az új kezdetet, és számíthatott a republikánus Franciaország és az USA nagyobb rokonszenvére is a nagy háborút lezáró békekonferencián. Csehszlovákia első elnökévé így a külföldi ellenállás legtekintélyesebb alakját, Tomáš Garrigue Masarykot választották.
Az 1920-ban elfogadott alkotmány szerint az államfőt a törvényhozás választotta, mégpedig hét évre, és ugyanaz a személy legfeljebb csak két mandátumot tölthet be (ezt a korlátozást Masaryk és Beneš esetében később feloldották). Az államfő az első köztársaság idején viszonylag erős jogkörökkel bírt, Masaryk pedig személyes tekintélyével is tágította a rendelkezésére álló teret. 1948 után, a pártállam kiépülésével viszont a Kommunista Párt vezetése az elnöki funkciót háttérbe szorította. A rendszerváltást és Csehszlovákia felbomlását követően egyértelműen a kormányfő vált a politika meghatározó szereplőjévé, a cseh köztársasági elnök – noha jogkörei szélesebbek például a magyar államfőinél – pedig inkább reprezentációs és szimbolikus szerepet tölt be.
A teljes cikk itt olvasható.
Címkép: a prágai vár a Károly hídról 1954-ben. Forrás: Fortepan / Fortepan