Demmel József egy magyar nemzeti emlékhely és a szlovák nemzeti mozgalom kapcsolatáról

Intézetünk tudományos munkatársa, Demmel József 2023. január 27-én Visegrádon tartott előadást.

A rendezvényen, amelyet a Mátyás Király Művelődési Házban szerveztek, Viktorin József Visegrád hajdan és most című, 150 évvel ezelőtt megjelent könyvének reprint kiadását mutatta be a szerkesztő, Gróf Péter régész, a Magyar Nemzeti Múzeum visegrádi Mátyás Király Múzeumának munkatársa és Benyó Pál, Fővárosi Szlovák Önkormányzat elnökhelyettese. Demmel József Jozef Viktorín és Visegrád címmel tartott előadást.

Viktorin József/Jozef Viktorin fontos helytörténeti műve

Viktorin József vagy Jozef Viktorín neve összeforrt a visegrádi várral, ugyanis ő volt az, aki az 1860-as évek végén az erdő által teljesen benőtt romok restaurálását, sőt, magyar nemzeti emlékhellyé alakítását kezdeményezte. (Ennek emlékét a visegrádi várdomb oldalán messziről is látható, V betűt formázó emlékmű is őrzi). Kevesen tudják viszont, hogy a viszonylag fiatalon elhunyt vidéki plébános mögött már egy rendkívül érdekes, a maga nemében páratlan életút állt, amikor Visegrádra érkezett. Egészen addig ugyanis a szlovák nemzeti mozgalom aktív tagja volt, amikor viszont Visegrádra került, ugyanilyen lendülettel és erőbedobással kezdett dolgozni azon, hogy a visegrádi várromokból a középkori magyar királyság államiságának állítson emléket. Viktorin szlovák és magyar tevékenységének párhuzamain és ellentmondásain túl szóba került az előadásban a katolikus pap különös végrendelete és egy evangélikus kisasszonnyal folytatott fiatalkori szerelmi viszonya is.

Viktorin történetéről bővebben lásd itt.

A borítókép:  A visegrádi várban készült sztereokép, 1901. június 14. Forrás: Fortepan/Vincent Till Baumgartner.