Idén jelent meg horvát nyelven Csáktornya (Čakovec) város monográfiájának második kötete, amely a Zrínyiek városának történetét 1791-től egészen napjainkig mutatja be. Míg a Zrínyi család tagjai a török korhoz és az oszmánok elleni védelemhez kapcsolódtak, addig a csáktornyai uradalmat 132 éven át birtokló Festeticsek neve összefonódott a térség lendületes gazdasági fejlődésével a hosszú 19. században, hiszen ahogy a tanulmánykötet egyik szerzője, Maja Žvorc fogalmaz: „1880 és az első világháború kitörése közötti időszakot gyakran Csáktornya aranykorának hívják.“
Jóllehet a Horvátországba látogató magyar turisták általában az adriai-tengerpartot keresik fel, az utóbbi időben egyre többen látogatják meg délnyugati szomszédunk határmenti városait is: Csáktornyát, Varasdot vagy éppen Eszéket. Csáktornya legfontosabb turisztikai látványossága a középkori eredetű, a Zrínyiek által átalakított, olaszbástyákkal megerősített várkastély, amelyet a 18. században több szakaszban is átépítettek. Kevésbé ismert azonban a város későbbi története, a 19–20. századi erőteljes modernizáció és az ezen folyamatokban kezdeményező szerepet betöltő Festetics család hozzájárulása. A kora újkorban a csáktornyai birtokközpont köré szerveződő településnek Zrínyi György, a szigetvári hős fia adott mezővárosi rangot 1579-ben, amelyet az utódai is megerősítettek. A Zrínyiek hívására a városban megtelepedő ferencesek kolostora és az általuk vezetett Szent Miklós plébánia lett idővel a vár mellett a település másik fontos viszonyítási pontja, amelyek között alakult ki a későbbi városmag. A török vész elmúltával és a közlekedési viszonyok javulásával fokozatosan nőtt a Magyarország, Horvátország és Stájerország határán fekvő város gazdasági szerepe, részben az itteni heti- és országos vásárok miatt. Különösen a népszerű, nehéz teherbírású muraközi lovak kapcsán érkeztek távolabbi vidékekről kereskedők a csáktornyai lóvásárokra. A 18. század második felében egyre nagyobb számban költözött zsidó lakosság a városba, kihasználva a kedvező földrajzi adottságokból adódó egyre intenzívebbé váló közvetítő kereskedelmet.
Az említett könyv kezdődátuma nem véletlenül 1791, ugyanis tolnai gróf Festetics György – a keszthelyi Georgikon alapítója – ebben az évben vásárolta meg 1,6 millió forintért a cseh eredetű, ekkora már eladósodott Althan családtól a szorgos horvát lakosairól, ízletes boráról és a kiterjedt selyemhernyó tenyésztésről híres csáktornyai uradalmat, amely ekkoriban a muraközi földek egynegyedét ölelte fel. Az eredetileg horvát származású, majd a 17. századtól Magyarországon élő Festetics családnak sokat köszönhetett a város, hiszen támogatták a helyi kisipar és kereskedelem fejlődését. Mindenesetre 1793-ban Festetics György a Zala vármegyei közgyűlésen indítványozta a Muraköz zágrábi püspökségtől való elcsatolását a szombathelyi egyházmegyéhez, illetve magyarul tudó papok alkalmazását. A későbbiekben, a reformkorban körvonalazódó, de kiváltképpen az 1848–1861 közötti időszak után – amikor a Muraköz Horvát-Szlavónország része volt – a dualizmus idején valódi programmá vált magyar asszimilációs kísérletek egyik alaptételévé vált a terület egyházkormányzati elcsatolása, amely azonban végül sohasem valósult meg. Mindenesetre kegyúrként a Festetics családnak a muraközi uradalom területén javaslattételi joga volt a templomokba történő plébánosi kinevezések és az iskolai tanárok alkalmazása esetén. Magyar papok hiányában azonban csak elvétve kerültek muraközi plébániák élére magyar anyanyelvű plébánosok, míg a tanárok esetében fokozatosan a magyar vagy magyarbarát, úgynevezett magyarónok kerültek többségbe. A muraközi uradalom igen jövedelmező volt a Festeticsek számára, egyrészt a bérleményben kiadott földek, illetve a bérlők különböző tevékenységei kapcsán kirótt adók bevételei miatt. A jobbágyfelszabadítás után még sokan továbbra is a Festetics uradalomtól bérelték az általuk művelt földeket, a magas népszaporulat miatt pedig korán beköszöntött a földéhség.
Bedők Péter cikke a Horizontok blogon olvasható.