Pavol Križko körmöcbányai levéltáros és pedagógus kulcsszerepet játszott a szlovák és a magyar történészek összekapcsolásában. Tevékenysége példaként szolgál arra, hogy a 19. század végén a magyar–szlovák tudományos együttműködés nemcsak lehetséges volt, hanem mindkét fél számára gazdagító is – hangzott el A tudomány nevében? A dualizmuskori szlovák–magyar történészkapcsolatok című rendezvényen, amelyet az NKE Eötvös József Kutatóközpont Közép-Európa Kutatóintézete (KEKI) szervezett október 27-én a John Lukacs Társalgóban.
A meghívott vendég Alica Kurhajcová, a besztercebányai Bél Mátyás Egyetem Történelem Tanszékének egyetemi tanára, tanszékvezető-helyettese volt, akinek kutatási területe a hosszú 19. század kultúrtörténete (különös tekintettel a dualista korszakra); emlékezetkutatás; a szlovák történetírás története a 19. és 20. század fordulóján.
Az esemény kezdetén a KEKI igazgatója, Hatos Pál köszöntötte a megjelenteket. Az angol globális nyelv, de egyben szűrő is, amely által sok információ elvész. Aki megtanul szlovákul, olyan ismerős és ismeretlen dolgokra lelhet, ami által gazdagodni fog – hangsúlyozta. Felidézte a Besztercebányáról származott Mályusz Elemér alakját, aki Turóc megye kialakulásáról írt munkájában például arról írt, hogy a magyarok adtak kultúrát a szlovákságnak. „Ezt a képet meg kell haladnunk annak érdekében, hogy együtt tudjunk működni, és ne jöjjön szembe a valóság; ezért ajánlom ezt az előadást, hiszen az előadónk mindkét kultúrában otthon van” – zárta köszöntőjét az intézetvezető.
Erőviszonyok
Ezt követően Demmel József, az intézet tudományos munkatársa mutatta be Alica Kurhajcovát, aki előadásában azt az alaptézist vette górcső alá, mely szerint egyenlőtlen erőviszonyok között zajlott a szlovák és a magyar történetírás. Arra a kérdésre kereste a választ, hogy milyen keretek között és milyen irányban működtek együtt a szlovák és a magyar történészek. Ismertette: míg a 19. század második felében a magyar történetírás már intézményesen megszilárdult, addig a szlovák történetírás csak a 1860-as években kezdett szerveződni Túrócszentmártonban, a Szlovák Matica – a legrégebbi szlovák nemzeti kulturális és tudományos szervezet – létrejöttével. A Matica 1875-ös megszüntetése után a szlovák történetírás két évtizedre elveszítette intézményi hátterét, és csak az autodidakta történészek egyéni munkájának és levelezéseinek köszönhetően maradt életben.
Kovács Lilla cikke a Ludovika Magazinban olvasható.