Az északi protestáns, illetve a keleti ortodox világ határán fekvő Litvánia esetében egyáltalán nem volt egyértelmű, hogy a késő középkor folyamán végül a katolikus egyház válik dominánssá az addig pogány vallású litvánok körében.
Mi több, az sem számított eldöntött kérdésnek, hogy a 16. században a nyugati keresztény világ többfelekezetűvé válásakor az északi és a nyugati (később kihaló) nyelvrokonaik, a lettek és a poroszok útját követik-e, vagy inkább a lengyel és a Habsburg mintákat követve, a katolikus megújulási folyamatoknak engednek. Ugyanakkor nem lehet túlhangsúlyozni a kelet-közép-európai térségben a reformáció pozitív hatását a nyelvfejlődésre, közoktatásra és általában véve a szélesebb értelemben vett kulturális életre.
A protestantizmus a litvánok lakta területeken
Miután Luther Márton tanai egyre szélesebb körben terjedtek a Balti-tenger menti területeken, 1525-ben a Német Lovagrend nagymestere, Brandenburgi Albert áttért az evangélikus hitre és a lengyel király vazallusa lett. A Porosz Hercegség ezt követően döntően lutheránussá vált az ottani litvánokkal egyetemben, ám a Litván Nagyfejedelemség területén a jezsuitáknak köszönhetően az 1570-es évektől kezdődően megkezdődött a katolikus megújulás (Báthory István lengyel király és litván nagyfejedelem 1579-ben a vilniusi jezsuita kollégiumot akadémiai rangra emelte). Míg azonban Lengyelországban előbb lezárult a reformáció felívelő időszaka, addig a litvánok lakta, Porosz Hercegségen belüli Kis-Litvánia lakói körében az evangélikus vallás szilárdult meg. Noha a Litván Nagyfejedelemségben a protestánsok látványosan visszaszorultak, de eszméik a 17. század közepéig mélyebb gyökereket eresztett a litvánok körében, híveik pedig jelentős szerepet töltöttek be a helyi társadalom életében. A litván nyelvhasználat kibővülése kapcsán nagy előrelépést jelentett, hogy Martynas Mažvydas (Martinus Mosvidius) 1547-ben litván nyelven megjelentette Königsbergben Luther katekézisét, amely az első litván nyelvű nyomtatott könyvnek tekinthető.
Az első nyomtatásban megjelent litván nyelvű könyv, Martynas Mažvydas által 1547-ben megjelentett katekizmus. Forrás: wikipedia
A legnagyobb litvániai Radvila/Radziwiłł mágnáscsalád is katolikus és protestáns ágra szakadt, ezáltal is szimbolizálva a Litván Nagyfejedelemség latin rítusú lakóinak felekezeti megosztottságát. Mindenesetre a katolikus–protestáns rivalizálás – eltekintve az erőszakos cselekedetektől – serkentően hatott a helyi kulturális életre. Egyúttal kedvező befolyást gyakorolt a közoktatásra, továbbá meghatározta Litvánia nem keleti rítusú keresztény felekezeteinek is a többarcúságát. A katolikus–protestáns egyensúly időszaka egészen a 17. század közepéig tartott, majd sokkal inkább katolikus hegemónia jellemezte a litvánok lakta területeket. A kora újkor végére a protestantizmus domináns kulturális jellege csak regionális szinten maradt meghatározó a poroszországi Kis-Litvániában, hiszen a 20. század derekán a litvánoknak már több mint 85 százaléka a katolikus felekezethez tartozott. A katolikus litván népesség körében ekkoriban nagymértékben nőtt a Mária-kultusz szerepe a lengyel–litván nemesi köztársaságon belül: 1656. április 1-én Lwówban (Lviv, Lemberg) II. János Kázmér király Szűz Máriának ajánlotta fel országát, melynek következtében egyre többen nevezték a multietnikus és többfelekezetű országot „Mária országának” (Terra Mariana). Mindezen folyamatok lefolyása ugyanúgy tetten érhető Litvánia leghíresebb Mária-kegyhelyének a történetében is, annak ellenére, hogy napjainkban nemzetközi szinten a leghíresebb kegyhelyeknek Litvániában a „litván Golgota”, a Keresztek hegye, illetve a vilniusi Hajnal kapu Szűzanya kegyképe számítanak. Utóbbi esetében a magyar nyelvben a litván megnevezés – Aušros vartai – fordítása honosodott meg szemben a lengyel Szűk Kapu elnevezéssel (Ostra Brama).
Bedők Péter cikke itt olvasható.