Lankadatlan hűség, kiapadhatatlan lojalitás?
Fiume és az ezredéves magyar államiság
A XIX. század végén regnáló liberális magyar kormányzat az egyik legfőbb célkitűzésének tekintette az egységes, modern nemzetállam létrehozását. A magyar uralkodó elitcsoportok úgy vélték, hogy a modernizációval, a haladással vagy legalábbis azok percepciójával megvalósítható az ország határain belül élő nemzetiségek integrációja és a lakosság homogenizálása, ami végső soron az állam és nemzet iránti lojalitás megerősödéséhez is elvezethet. Úgy ítélték meg, hogy a magyar államban rejlő potenciál kiemelésére és sulykolására, illetve a nemzeti identitás formálására az országos és világkiállítások remek lehetőséget teremtettek. Nem véletlen, hogy Magyarország mindig kiemelt fontosságot tulajdonított az olyan tényleges és szimbolikus politikában egyaránt jól hasznosítható rendezvényeknek, mint amilyeneknek például az 1873. évi bécsi, az öt évvel későbbi párizsi és az 1885. országos kiállítás számítottak.
Hasonló célokat szolgált az ezredévesnek tekintett államiság fennállásának a megünneplése, vagyis a Millennium. Erre már az 1880-as évektől készültek, ám megrendezése még az 1890-es évek közepén is súlyos kihívások elé állította a mérvadó köröket. Jellemző, hogy nem csak a honfoglalás esztendeje volt kérdéses, de annak ténye és sajátos szimbolikája is élénk vitákhoz vezetett a közéletben. Noha Árpád vezér központi figurává, „közös nemzeti őssé” emelésével legalább részben sikerült áthidalni a felekezeti és más különbségeket, de mivel ezzel az ünnep fókuszába éppen a magyarság ezeréves Kárpát-medencei jelenléte és domináns helyzete, illetve a magyar történelmi államjog került, a nemzetiségek többsége már a kezdetektől felháborodva fordított hátat a nagyszabású kezdeményezésnek. Kritikájuk szerint a Millennium egy etnikailag homogén Magyarország hamis képét teremti meg, amiben nem jut hely a nemmagyar etnikumoknak.
A sértett, ellenséges attitűd legfőképp a szlovák, valamint a román értelmiséget jellemezte, mivel számukra az ünnep egyet jelentett az alávetettségükre és másodlagos szerepükre való emlékeztetéssel. Ugyanakkor az egyes erdélyi szász, valamint a szerb és a horvát csoportok is éles kritikát fogalmaztak meg a Millennium megünneplését illetően. Míg azonban az előbbiek távolságtartása és idegenkedése elsősorban a XII. században kezdődő szász kolonizációs mesternarratívában keresendő, addig a szerbek és horvátok egyenesen elutasították a magyar honfoglalás aktusát, hiszen álláspontjuk szerint Árpád idejében ők már önálló állammal és saját uralkodókkal bírtak.
Mindazonáltal a nemzetiségek közt olyanok is akadtak, akik lelkesen fogadták az ünnepséget. Itt említhető a zsidóság, de még inkább a ruszinok, akik öntudatosan vállalták a magyarokkal való sorsközösséget. Ennek jegyében büszkén emlegették fel, hogy őseik még az Etelközben szövetséget kötöttek a magyarokkal, velük a Kárpátokon átkelve tevőlegesen is részt vettek a honfoglalás folyamatában.
Ordasi Ágnes írása itt olvasható.