Hétfőn, október 6-án került sor kollégánk, Novák Attila tanulmánykötetének bemutatására a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban. A Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága közös kiadványa iránt érdeklődők megtöltötték a termet, ahol Hatos Pál intézetvezető (Közép-Európa Kutatóintézet) beszélgetett a szerzővel. Novák Attila a Ludovika.hu Horizontok blogján írt könyvéről:
A kötődés pszichológiai értelemben nem pusztán kapcsolatot jelent, hanem a valahová tartozás, a biztonság és az azonosság érzelmi tapasztalatát is. A gátolt kötődés ezért nem a kötődés hiánya: éppen ellenkezőleg, olyan kapcsolat, amely létezik és működik, ám kiteljesedését külső kényszerek, konfliktusok vagy belsővé tett tilalmak akadályozzák. Talán éppen ettől válik feszültséggel telivé: attól, hogy amihez tartoznánk, attól egyúttal távolságot is kell tartanunk.
A magyarországi zsidóság 1945 utáni történetének egyik különös ellentmondása, hogy miközben a kommunista rendszer a zsidóságot felekezeti kategóriává igyekezett szűkíteni, a zsidó identitás lehetséges formái ennél mindvégig jóval változatosabbak maradtak. Vallás, családi emlékezet, a vészkorszak tapasztalata, a háború előtti zsidó világ öröksége, cionista múlt, Izraelhez fűződő rokoni vagy érzelmi kapcsolat és a magyar társadalomhoz való kötődés egyszerre létezett vagy létezhetett egymás mellett, egymással olykor összhangban, máskor feszültségben. Az állam e kapcsolódások egy részét tudomásul vette, másokat ellenőrzött, korlátozott, esetenként politikai veszélyforrásként értelmezett. Innen nézve Novák Attila tanulmánykötetének címe, a Gátolt kötődés nem pusztán egy történeti helyzet leírása, hanem az 1949 és 1989 közötti magyar zsidó tapasztalat egyik lehetséges metaforája is.
Novák Attila kötetének borítója
A könyv – egy korábban született írás kivételével – az elmúlt évtized kutatásaiból összeállított tanulmánygyűjtemény. Négy nagyobb egysége a zsidó vallási élet, a kommunista represszió, az 1967-es arab–izraeli háború magyarországi következményei, végül pedig Izrael és Magyarország, illetve az izraeli magyar glóbusz néhány története köré szerveződik. Nem monográfia, és nem is törekszik a korszak zsidó története teljességének áttekintésére. A tanulmányok között mégis felismerhető egy közös kérdés: mi történt azokkal a kötődésekkel, amelyeket egy diktatúra ellenőrizni akart, de nem tudott teljesen felszámolni?
A kötet első részének több tanulmánya látszólag távol esik a nagypolitikától. Rabbik, zsinagógák, kóser hús, zarándokok, vallási előírások és a zsidó–keresztény párbeszéd első óvatos kísérletei kerülnek elő. Éppen ezek az esetek teszik azonban érzékelhetővé, miként találkozott az államhatalom a mindennapi zsidó élettel.
A vallásgyakorlást a kommunista rendszer nem szüntette meg. Működtek zsinagógák, rabbik tevékenykedtek, fennmaradt a Rabbiképző és a hitközségi intézményrendszer. A vallás azonban annál elfogadhatóbb volt, minél inkább megmaradt az állam által kijelölt intézményi térben. A hatalom jóval idegesebben reagált, amikor a vallási élet önálló közösségi szerveződéssel vagy nehezen ellenőrizhető külföldi kapcsolatokkal társult.
A cikk a Horizontok blogon olvasható.
Címkép: Síp utca 12., a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége székházának díszterme. A Magyar Izraeliták Országos Képviseletének közgyűlése 1958. május 4-én.
Forrás: Fortepan / Bauer Sándor