Kollégánk, Zahorán Csaba az erdélyi városokért folytatott magyar-román versengésről adott elő Miskolcon a Magyar-Román Történész Vegyesbizottság idei ülésén. Alább előadásának egy része olvasható.
1918. november 20-án az Aradon megjelenő Românul egy gyújtó hangú kiáltványt tett közzé, amelyet másnap a Budapesti Hírlap magyar nyelven is közölt. A világ népeihez (Către popoarele lumii) című, románul és franciául közreadott szöveg szerzőjeként a Magyarországi és Erdélyi Román Nemzet Nagy Tanácsa volt feltüntetve (illetve Ștefan Cicio Pop elnök és George Crișan titkár), ami az Osztrák–Magyar Monarchia és a történelmi Magyarország összeomlása közepette a magyarországi románság képviseletében fellépő Központi Román Nemzeti Tanácsot takarta.
A kiáltvány megfogalmazói az évszázados magyar elnyomásra és a barbárság ellen vívott győztes harcra hivatkozva ünnepélyesen kinyilvánították „a magyarországi és erdélyi román nemzet” önrendelkezését, hitet tettek az állami függetlenség és a román nemzeti egység mellett, és tiltakoztak a „román területekre” irányuló magyar igények ellen. Számos érvvel próbálták meg legitimálni ezeket a politikai követeléseket, amelyek között helyet kapott az erdélyi városok kérdése is:
„Évszázadok óta a magyar népnek elnyomó osztálya idegen ékekkel szakitotta meg nemzetünk testét, az 1867-ben létesített álalkotmányosság óta pedig a magyar kormányzó politikának bevallott célja volt a mi nemzeti megsemmisitésünk. Minden jogot nélkülöző telepitésekkel őseink földjén, kiméletlen megmagyarositásával mindazoknak a románoknak, a kik képtelenek [helyesen: kénytelenek – a szerző megj.] voltak közvetlenebb viszonylatokba kerülni a magyar uralommal, mindenféle hivatalnokok százezreinek a román területre való beözönlésével és megakadályozva népünket abban, hogy ipari szükségleteit önmaga elégithesse ki, megmagyarositották a városokat mesterséges eszközökkel és a mi megsemmisitésünk barbár céljából pedig etnikailag betarkitották a román nemzet által lakott területet.” (Budapesti Hírlap, 1918. november 21. 2. o., kiemelések az eredetiben)
A szöveg néhány nappal azt követően jelent meg, hogy Aradon egy magyar kormányküldöttség hosszasan tárgyalt a román nemzeti mozgalom vezetőivel. A magyar delegáció élén Jászi Oszkár – a „Magyarországon élő nemzetek önrendelkezési joga előkészítésével megbízott” tárca nélküli miniszter – több javaslattal is előállt, ám nem született megállapodás. Jászi hiába próbálta összebékíteni a magyar és román nemzeti érdekeket és törekvéseket, rámutatva a román igények ellentmondásosságára, a román vezetők már akkor egyértelművé tették, hogy „teljes elszakadást” akarnak. A „világ népeihez” intézett kiáltvány épp ezt a döntést volt hivatva a nemzetközi nyilvánosság elé tárni és megindokolni – a fentebb idézett rész pedig azt a témát érintette, amely Erdély etnikai viszonyai kapcsán felmerülhetett. Ugyanis a román politikusok hiába követelték a kelet-magyarországi régió egész területét, a korabeli (magyar) nemzetiségi statisztikákból, illetve a különféle, nem teljesen célzatos és torz néprajzi (etnikai) térképekből kirajzolódó kép korántsem csak egy tisztán román lakosságú tartomány képe volt. A Székelyföld magyar tömbjén és kisebb-nagyobb enklávékon túl számos magyar többségű város emelkedett ki szigetként a román többségű vidék tengeréből. Ez pedig legalábbis árnyalta a román igények megalapozottságát (ahogy azt Jászi Oszkár is érzékeltette Aradon).
A teljes szöveg a Horizontok blogon olvasható.
Címkép: Déva, Fő tér, 1908. Forrás: Fortepan / Magyar Földrajzi Múzeum / Erdélyi Mór cége