Hogyan válik egy kutató a múlt megszállottjává, és miként találja meg a helyét a tudományos diskurzus, valamint a szélesebb közönség elérése között? Bedők Pétert, az NKE Eötvös József Kutatóközpont Közép-Európa Kutatóintézet tudományos munkatársát kérdeztük eddigi pályafutásáról, kutatói identitásáról, szakmai kíváncsiságról. Az interjú során nemcsak a tudományos terveibe nyerünk betekintést, hanem arra is fény derül, miért tartja fontosnak a történelmi blogolást, és hogyan képes a szakma legfrissebb eredményeit közérthető, mégis hiteles formában önteni a mindennapi diskurzusba.
Mesélne a szakmai hátteréről? Hogyan került a történelem, különösen a kelet-közép-európai kapcsolatok és a katolikus egyház története a fókuszába?
Már gyermekkoromban felkeltette az érdeklődésemet a történelem, nagyszüleim különböző történetei, különösen a hortobágyi kitelepítésekhez kapcsolódó események elbeszélése hatott rám, majd formálta a múltról alkotott képemet. Biztos, hogy a határhelyzet is nagy szerepet játszott, a felmenőim mindkét ágon a pákai plébánia területéről származnak, amely 1777-ig a zágrábi püspökséghez tartozott. Ezt a délnyugat-zalai vidéket szoros szálak fűzik az immár a szomszéd államokhoz került Mura menti térségekhez, ezek vizsgálata jelentette az egyik motivációt. Másrészről fiatalkoromban lehetőségem adódott részt venni két lengyelországi gyalogos zarándoklaton, az egyiken Fausztina nővér földi hamvaihoz és az Isteni Irgalmasság Bazilikához, míg a másikon a częstochowai Mária-kegyhelyhez zarándokoltunk. Utólag már azt mondom, hogy ez volt a nyitánya a történeti kutatásaim „lengyel ágának”. Ezt követte egy CEEPUS ösztöndíj Zadarban, majd egy Erasmus ösztöndíj a krakkói Jagelló Egyetemen, illetve egy intenzív nyelvi kurzus Toruńban. Mivel egykori tanáraimtól is kaptam motivációt, hogy részletesebben vizsgáljam meg a magyar–horvát, lengyel–litván kapcsolatok között fellelhető párhuzamokat, ebbe az irányba fordult az érdeklődésem. Az egykori államszövetségek egyik alappillére a nemesség mellett a katolikus egyház volt, így a doktori disszertációm keretében regionális példák útján mutattam be, hogy az egykori közös egyházszervezet miképpen „darabolódott” nemzetibb jellegű egységekbe.
Kutatási területei között szerepelnek a magyar–horvát és lengyel–litván kapcsolatok. Milyen aktuális projektekben vesz részt ezekkel kapcsolatban?
A disszertációm mellett már 2020–2021-ben lehetőségem volt az EJKK Közép-Európa Kutatóintézet ösztöndíja keretében ezen kapcsolatokra vonatkozó kutatásokat végezni. Idén március 16-án Párhuzamos narratívák. A magyar–horvát és a lengyel–litván államközösség emlékezet a 20. században címmel rendezünk egy workshopot, melynek keretében emlékezetpolitikai szempontból kerülnek bemutatásra a különböző nemzeti narratívák az egykoron megkötött uniókkal kapcsolatban. Az elhunyt Kiss Gy. Csaba művelődéstörténész emlékkonferenciája, illetve emlékkötete kapcsán – nem kis részben még az ő korábbi elgondolásai alapján – állítottam párhuzamba az egykori keleti lengyel végeket a katonai határőrvidékkel, illetve a történelmi magyar déli végekkel.
Hogyan kapcsolódnak ezek a témák a katolikus egyház kelet-közép-európai történetéhez? Van-e olyan specifikus időszak vagy esemény, ami különösen érdekli?
Alapvetően a katolikus egyház univerzális jellegű, a 19. század végétől azonban megfigyelhető, hogy a helyi egyházszervezeti struktúrák (plébániák, esperességek) egyre inkább hangsúlyozzák nemzeti jellegüket a különböző határvidékeken. Az univerzalizmus versus nacionalizmus dichotómiával ugyanúgy meg kellett küzdeniük a vegyes lakosságú területeken a lengyeleknek–litvánoknak, magyaroknak–horvátoknak, vagy éppen a cseheknek és a németeknek. Ez teszi relevánssá az egyébként nagy földrajzi távolságok miatt nehezen összehasonlítható térségekben végbemenő jelenségek párhuzamba állítását. Engem kifejezetten az érdekel, hogy a katolikus egyház milyen szerepet játszott ezen országok nemzetfejlődésében, illetve, hogy a 20. században hogyan „nacionalizálódtak” ezek az egyházszervezeti struktúrák. Legismertebb példa, hogy a lengyelek esetében a katolikus egyháznak milyen nagy szerepe volt a függetlenségük elvesztése idején, de ugyanúgy igaz ez a 19. században a horvátokra is, hiszen a horvát bán joghatóságához képest a horvát katolikus egyház befolyása jóval távolabbi vidékekre is elért, például a szűkebben értelmezett Magyar Királysághoz tartozó Muraközbe is, hiszen ott a területileg illetékes egyházi személy a zágrábi érsek volt.
Sallai Zsófia Bedők Péterrel készített interjúja itt olvasható.
Címkép: Vilnius a 20. század elején, forrás: wikipedia