Megjelent Zahorán Csaba legújabb, historiográfiai témájú tanulmánya a Historický časopis 2026/3. számában. A Szlovák Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete által kiadott folyóirat aktuális számát Matej Hanula szerkesztette, az egyes írások pedig a szlovákiai historiográfia és a történelemről való gondolkodás történetének kérdéseiről szólnak. Zahorán Csaba a 2018–2020 közötti időszakban megjelent történeti munkák, valamint a magyar, szlovák és román emlékezetpolitikai megnyilvánulások alapján elemezte a történetírás és a politika összefonódásait és kölcsönhatásait a három országban. Tanulmányában (címe magyar nyelven: „Trianon – a tudomány és emlékezetpolitika között. Az első világháború végének és az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásának századik évfordulója a szlovák, román és magyar történetírásban”) a centenáriumi évfordulók politikai instrumentalizációja mellett elsősorban a történetírások nemzetépítő hagyományának továbbélésére vagy meghaladására – azaz a nacionalista értelmezési keretek lebontására – koncentrált.

Román nacionalista rendezvény a székelyföldi Sepsiszentgyörgyön 2020. június 4-én, a békeszerződés aláírásának századik évfordulóján. Fotó: Pozsony-János Csaba
Munkatársunk szlovák állami SAIA-ösztöndíjjal (NŠP) 2025 ősze és 2026 nyara között dolgozott vendégkutatóként a Szlovák Tudományos Akadémia Kassai Társadalom- és Pszichológiatudományi Központjának Társadalomtudományi Intézetében (Spoločenskovedný ústav CSPV SAV v Košiciach). Az ottani kollégák segítségével befejezte az első világháború végét, Csehszlovákia és Nagy-Románia létrejöttét, a történelmi Magyarország felbomlását és a trianoni békeszerződést a századik évfordulók időszakában értékelő magyar, szlovák és román történeti munkák, valamint a korszakot felidéző állami emlékezetpolitikák összehasonlító elemzését.

Tízeurós emlékérme Csehszlovákia létrejöttének 100. évfordulója alkalmából
Munkájának eredményeiről Zahorán Csaba több előadást is tartott, Kassán kívül például a pozsonyi Történettudományi Intézetben.